Rólunk

 

2009. novemberében nyitotta meg kapuit a Mákvirág Családi Napközi ahová 1 – 14 éves korig veszünk fel gyermekeket.

Nevelési programunk a gyermek alapvető tevékenységére, a JÁTÉKRA épül. Kiemelkedő fontosságú az ALACSONY CSOPORTLÉTSZÁM, melyben lehetőség nyílik a szenzibilis, gátlásos, nehezen oldódó gyermek számára is a beilleszkedésre. Lehetőséget adunk a megfelelő mennyiségű és minőségű SPORTOLÁSRA (igény szerint: úszás, zenés torna, napi testedzés), ezáltal az egészséges életmód biztosítására.

Várjuk mindazon családok jelentkezését, akik még nem iratták be bölcsődébe, óvodába gyermekeit, csalódtak a nagy létszámú gyermekcsoportokban. Megoldást nyújtunk, ha lejárt a GYES és visszamenne dolgozni, de a környező bölcsik, ovik már beteltek, GYES mellett tanulna, iskolába járna, intézné dolgait, hivatalos ügyeit vagy szabadidőre van szüksége, állandón változik munkarendje és egyedi nyitva tartású intézményt keres gyermekének, bölcsis / ovis a gyermeke, de mindig minden betegséget elkap a nagy létszámú csoportokban. A kicsik egészségi állapotát gyermekorvos, beszéd fejlődésüket, egyéni részképességüket szükség szerint logopédus és fejlesztő pedagógus segíti.

Bölcsődei, óvodai életük sokszínűségéhez hozzájárulnak a bábszínház látogatások valamint a játékos ismerkedés az angol nyelvvel. Amennyiben szeretné gyermekét egy városi zajtól mentes, csendes, nyugodt helyen fekvő családi napközibe járatni, kérjük térjen be hozzánk. Mi mindent megteszünk, hogy gyermeke életében minél maradandóbb emléket hagyjanak a bölcsődei, óvodai évek.

Nyílt napokról érdeklõdni a 06 30 640 1597 telefonszámon lehet. Gyermek centrikus családi bölcsõdénk az anya-gyermek meghitt kapcsolatát a lehetõ legbensõségesebben igyekszik pótolni. bölcsõdénk nem egyszerûen gyermekmegõrzõ, hanem EU elõírásoknak maximálisan megfelelõ, kötött és kötetlen készségfejlesztõ foglalkozások, játékok, napi négyszeri, a gyermekek életkorához igazodó kalóriadús táplálkozás mellett biztosítja az apróságok békés, nyugodt légkörben szeretõ gondoskodás mellett történõ cseperedését. Családi bölcsõdénk képzett óvodapedagógus szakemberekkel várja az olyan 1 – 6 év közötti gyermekek jelentkezését, akik szívesen töltenék hétköznapjuk nagyobb részét, egy városi zajtól mentes, csendes, nyugodt helyen fekvõ családi házban, ahol a gyermekek életkorának megfelelõ berendezés, játékkészlet, kerti játszótér, szeretõ, biztonságot nyújtó, családias légkör biztosítja fejlõdésüket.

A gyermekvédelmi törvény szerint a családi bölcsõde a gyermekek napközbeni ellátásának egyik lehetséges formája. Családi bölcsõdébe 20 hetes kortól járhatnak a gyerekek, ahol az életkoruknak megfelelõ nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést biztosít.A családi bölcsõde nyitva tartása a mûködtetõk vállalásától függõen, a szülõk munkaidejéhez rugalmasan alkalmazkodó, hosszított munkarendû is lehet.

A családi bölcsõdében történõ gondozás elõnye a gyermeke számára: a kis létszámú csoport (7 fõ / csoport) lehetõvé teszi az egyénre szabott foglalkozást, a fertõzéses megbetegedések ritkábbak, mint a nagyobb létszámú gyermekközösségekben, a különleges bánásmódot igénylõ gyermek szükségletei jobban kielégíthetõek (például: asztma, allergia, tanulási zavarok, megkésett beszédfejlõdés), a testvéreket nem kell szétválasztani, együtt gondozzuk õket, a családias körülmények megkönnyítik a kisgyermek számára a szülõtõl történõ elszakadást, elõkészítik a késõbbi nagyobb gyermekközösséghez való zökkenõmenetes csatlakozást.

Alapszolgáltatásaink:
– Napi négyszeri étkezés (a tízórai mindig gyümölcs, zöldség)
– Zenés torna
– Tartásjavító torna
– Mindennapos testedzés
– Diavetítés, bábozás
– Mondókázás, éneklés
– Népi gyermekjátékok tanulása
– Kézmûves foglalkozások
– Játékos angol nyelvoktatás
– Védõnõ, logopédus ellenõrzés

Játékaink:
– mozgásfejlesztõ, finommozgásfejlesztõ, 
– érzékelés-, észlelés funkcióit fejlelsztõ, 
– látás, hallás, tapintás, 
– figyelem, memória, 
– szerep-, társas és konstrukciós játékok 

Extra szolgáltatásaink:
– 24 órás szolgálat (A családokban kialakult, hirtelen jött, rendkívüli helyzetekben éjjel-nappali gondoskodás szakemberrel.)
– Napi vagy félnapos elhelyezés (Megoldás azoknak, akik nem kívánják azonnal egész napos, illetve heti ötszöri alkalmmal gyermeküket közösségbe járatni.)
– Játszóház (Képességfejlesztõ játékeszközök használata és foglalkozásokon való részvétel biztosítása minden nap, melyhez bérlet is váltható.)
– Gyermek party-k, zsúrok szervezése (Barátságos, gyermek centrikus környezetbenrendezheti gyermeke legfontosabb vígasságait.)
– Gyermekfelügyelet
– Nyáron táborozás
– Igény esetén, szakemberek bevonásával, gyermeknevelési tanácsadás

Ezen szolgáltatásokat elõre egyeztetett idõpontban, elõzetes megbeszélés alapján vehetik igénybe.

Tanulószoba:
Ismerõs Önnek az alábbi élethelyzetek valamelyike?
– Gyermeke egész délután a napköziben / tanulószobán / otthon ült,
– az írásbeli leckéje mégis hiányos, a szóbelieket nem tanulta meg,
– a dolgozat elõtti este derül ki, hogy a gyereknek az egész témakörrõl fogalma sincs,
– gyermeke elfelejtette megtanulni a napokkal korábban feladott verset?

Tanulószobai szolgáltatásunk éppen ezeknek a problémáknak a megoldására jött létre, mivel egyszerre maximum 5 gyerekkel foglalkozunk, jut elegendõ figyelem mindenkire, leellenõrizzük és kijavítjuk az írásbeli feladatokat, ha valami nem megy, elmagyarázzuk, belekérdezünk a szóbeli anyagokba, témazárók elõtt átbeszéljük az egész anyagrészt, idõt hagyunk a versek, memoriterek tanulására, ezeket ki is kérdezzük, a hangos olvasást meghallgatjuk.
A szolgáltatás igénybe vehető akár a teljes hónapra, akár csak bizonyos napokra is. Tanulószobai szolgáltatásunk, hétfőtől péntekig 12:00-16:00-ig áll a gyermekek rendelkezésére. Igény esetén szállítjuk az iskolából és külön díjazással 16:00 után is vállaljuk gyermekét.

   

"Hagyd, hogy arca így ragyogjon, szép hitéből ki ne fogyjon! Legyen vidám, éljen bátran, legyen helye a világban." (Aranyosi Ervin)